- Társaságunk a központi telephelyén, a megfelelő jogszabályi kötelezettségek betartása mellett jogosult fémkereskedelmi tevékenység folytatására, valamint a rendelkezésünkre álló személyi és tárgyi eszközökkel a hulladékok jegyzékéről szóló rendeletbe foglalt valamennyi vas- és színesfém hulladék szállítására és átvételére tudunk vállalkozni, az érvényes hatósági engedélyeink alapján.
- Ipari – intézményi partnereinknél keletkező gyártásközi és amortizációs vashulladékok, öntvények, hulladékká vált eszközök, gépek, berendezések, továbbá színesfémek (pl. alumínium, vörös- és sárgaréz, saválló hulladékok, stb.), illetve színesfémtartalmú hulladékok (pl. kábelek, villanymotorok, stb.) felvásárlásával és értékesítésével is foglalkozunk.
- Felvásárlási áraink és kondícióink mindig igazodnak az aktuális piaci körülményekhez, ármozgásokhoz, ennek megfelelően partnereinknek legtöbb esetben nem fix egységáras, hanem az LME-hez, illetve BDSV-hez indexáltan képezünk felvásárlási egységárakat.
- Vállaljuk a folyamatos vagy eseti gyűjtéshez szükséges, partnereink részéről igényelt hulladéktároló edények, konténerek kihelyezését, igény esetén folyamatos biztosítását.
- Igény esetén a keletkezés helyén, a hulladékok csipegetős és polipkanalas daruval történő rakodását is tudjuk vállalni multiliftes 10 – 20 -30 m3 kapacitású konténereinkbe, továbbá nagy méretű és tömegű selejt berendezések esetén vállaljuk lángvágással ezek adagolható méretűre történő darabolását is.
Hívjon minket: +3670/709-9802